Kisautó csapó II.
Csapó II. Sajnos a Szakember a nyári hónapok alatt finoman szólva eltünedezett. Öröm az ürömben, hogy még nem kezdett hozzá Rút Kiskacsa felújításához, így nem hagyta félbe a munkát, amit el sem kezdett.
Mit volt mit tenni nekiláttunk új mesterembert keresni. A Mesterember személyét egy olyan pasiban találtuk meg, aki imádja a Bogarakat, szeret velük babrálni, több autót összerakott már s érti is a dolgát lelkes kis csapatával együtt.
Kiskacsánk egy budapesti garázsban várta sorsát türelmesen. Jó érzés volt megpillantani a kis sárga autót, mint egy régi kedves ismerőst üdvözöltük. Azért mentünk érte, hogy új telephelyére költöztessük. Aggódtunk, de szerencsére ha nem is pöccre, de beindult a kicsike, felhördült a motor. Lány létemre lenyűgözött a hangja. Micsoda feeling!!! Rozsdás és elhanyagolt, de a miénk és berregve gágog.
Tud a saját lábán is gurulni, azonban nincsen forgalomban így segítségre volt szükségünk az A-ból B-be való szállításhoz. Vác felé vettük az irányt. Elöl feszített Kiskacsa a tréleren, mi pedig követtük. Így furikáztunk körbe-körbe a városban, néha szó szerint az volt az érzésem, hogy kóválygunk mint gólya… a levegőben. Erre később a tréler vezetője csak annyit mondott, hogy – Ráértünk nem?
Amikor megérkeztünk a telephelyre már várt minket a Csipetcsapat élükön a Bogaras emberrel. A szó mindkét és legjobb értelmében. Furcsa tánc vette kezdetét Kiskacsa körül: egyet jobbra, kettőt balra, leguggol, fejet vakar. Az egy órás „hejehuja” után abban állapodtunk meg, hogy november magasságában szétszedik az autót és nekiesnek átnézni mi az ami menthető, mi az ami kuka. Ezután alkatrészről-alkatrészre újra összerakják. Teljesen új kárpitozást fognak kapni az ülések, a tető vásznát is lecseréljük, kicsinosítják a műszerfalat, s nem utolsó sorban fehér fényezést kap az autó. Így születik újjá elegáns fehér Hattyúként a mi Rút Kiskacsánk.