Ti mindenhol ott vagytok?
Akkor vagyunk elégedettek, ha a képek átadásánál felcsendül ez a mondat:
„Ti mindenhol ott vagytok???”
Ez maga nekünk az extázis, mert akkor tudjuk jól végeztük a választott hivatásunkat!
Ugyan folyamatosak a képátadások, de mivel a foglalások többsége is főleg nyárra esik, ezért ilyenkor van a legtöbb képátadás. Nagyon szeretjük együtt átérezni, amikor a képek láttán újra átérzitek a Nagy Nap örömét!
Ez az érzés nekünk megfizethetetlen! 🙂 Itt szoktátok megérteni, miért is csináljuk ezt.
Akik ismernek minket, már tudják, az elmúlt időszakban befejeztük a januárban elkezdett felújításunkat (kisebb dolgok még mindig vannak), amit egy hatalmas „bepótoló” partival meg is koronáztuk. Szuper volt!
A név igazából onnan jött, hogy az elmúlt két évben nem tudtunk normálisan össze csődíteni a barátokat, rokonokat, Párokat akiket megismertünk, így számtalan dolgot ünnepeltünk meg.
Első sorban az 5. házassági évfordulónkat (ami ebben az évben már a 7. lett!), meg persze születésnapokat, nevezetes napokat, s értelemszerűen ez volt a házavatónk is. Üzenem innen, folytatjuk, lesz még ilyen! Nagyon jó érzés volt Veletek találkozni!
Mobilos kép!!! 🙂
Természetesen a következő év „foglalási naptárját” már rég megnyitottuk előttetek. Készülünk meglepetéssel is, csak érjük utol magunkat. A lényeg:
Szerezzünk közös élményeket! Szeretetet fotózunk, szívből!
Szenvedélyes embereket keresünk, amilyenek mi vagyunk!
#lovefeelings #imádjukamunkánk #szeretettel #fotóinkNektek #vizuálistörténetmesélők #fotóspár #funwedding #FehérLovOn!