Szenvedélyes embereket keresünk, amilyenek mi vagyunk!

Rólunk

Örökmozgók

Nagyon sok minden érdekel minket az életben. Egyszerűen nyitottak vagyunk a világra, nagyon sokat olvasunk, elmélkedünk, beszélgetünk, s emiatt rengeteg, a fotográfián kívüli dologgal szeretetünk foglalkozni. Például az utazás kezdetektől fogva érdekel bennünket, amiben elég sok izgalmas kalandokat élünk át. 🙂

Csodálatos volt egymásra találni, mondhatni véletlen / sors / bárhogy is legyen! Hisz ebből tud két ember igazán építkezni, megtalálni önmagát.

Immáron több éve boldog házasságban élünk, egy fiúgyermek szülei vagyunk, s azóta se múlt el nap, hogy ne gondolnánk arra, hogy tudnánk meglepni barátainkat, rokonainkat. Nem tudunk egy helyben maradni, imádunk fotózni, kalandokat megélni, szervezkedni!

A saját esküvőnk adta azt a löketet végül, hogy ne csak magunkat lepjük meg. Menyegzőnk és az odavezető utunk minden percét élveztük. A tervezéstől, a reggeli „utolsó táncig”. A helyszínek, a szolgáltatók felkutatásán át, a zenekarok próbáját, a borkóstolókat :), apróságok, meglepetések előkészítését, s vártuk a „hatást”. Boldogan segítünk így minden Párnak, aki igényli ezt tőlünk.

Minden fotósunknak saját „hangja”, vizuális stílusa van. Fontos viszont, hogy csapatban van az erősségünk.

Anett egy törékeny, ámbár szívós nő. Nálunk Ő aki talajon tart bennünket. Racionalista, s számtalanszor bizonyította, hogy kell egy női szem. Vele válik az anyag érzékivé.

Attila álmodozó, fellegekben járó. Butaságokra mindig vevő, sokszor sokat akaró. Fáradhatatlan, ha van ideje mindig keres, kísérletez, kreatívkodik.

Emellett számtalan másodfotós Kollégával dolgoztunk, dolgozunk együtt. S szívesen vállalunk mi is ilyen feladatokat. A Nagy Napon belül így mindenki az egyéni stílusának megfelelően dolgozik. Így tudjuk össze komponálni a fotósokat, ezáltal változatos és igényes végeredményt tudunk letenni az asztalra.

Önmagában, hogy jó fotók készülnek egy fontos dolog, De! Hiszünk abban, hogy a részletekben rejlik minden. Az adja a fűszert!

KÉRJ ÁRAJÁNLATOT!

Szeretnéd igénybe venni szolgáltatásaimat? Vedd fel velem a kapcsolatot, kérj árajánlatot!