Tavasszal ébred a természet, csicseregnek a madarak, zöldülnek és virágba borulnak a fák. Galambok búgnak szerelmesen a frissen feslett lombok között. Téli álmából ébred a szerelem, indul az esküvőszezon.
Vannak olyan párok, akik már ősszel és a télen megszervezték esküvőjük nagy részét és vannak akik most, a tavaszi lendülettel állnak neki a szervezésnek. Előbbieknek már csak apróságok hiányoznak, mint pl meghívó vagy sminkes, utóbbiak előtt még ott áll a neheze.
Akárhogy is, nagy segítséget nyújtanak a tavaszi esküvő kiállítások, nyílt napok!
Mi két esküvői nyílt napra mentünk el. Elsődleges szempont Hattyúnk bemutatása volt, szeretnénk, hogy minél több jegyespár felfigyeljen, rá FehérLovOn! menjen az oltárhoz ;). Természetesen nem tudtuk – és nem is akartuk – letagadni fotós vérünket sem. :))
A nyílt napok abban különböznek a kiállításoktól, hogy kisebbek, családiasabbak. Ebből is adódóan sokkal jobban, sokkal közelebbről megismerkedhetnek a párok leendő közreműködőikkel. A látogatás nem csak egy rohanás egyik standtól a másikig, hanem értékes beszélgetések. Kevesebb szolgáltató van jelen vagy akár szakáganként csak egy-egy. Fontos különbség még, hogy adott esküvői helyszín a rendező. Az étterem, kastély, rendezvényközpont biztosítja a helyszínt, mely kiváló lehetőség a bemutatkozásra.
Diósjenőn egy családias panzióban került megrendezésre az esküvői nyílt nap. Az egész délután egy próba esküvő köré volt felépítve. 11-órától kezdtek érkezni a vendégek. A Vőfély megnyitotta a rendezvényt, bemutatta a szolgáltatókat, majd mindenkit átinvitált a rendezvénysátorba. Ott különlegesen feldekorált körasztalok álltak. Mindegyik asztal más-más stílusban és különböző virágokkal volt díszítve. A sarokban kapott helyet a boldogságkapu a ceremónia helyszínéül.
Megérkezett a szertartásvezető hölgy kíséretében az “ifjú pár”. Ők a való életben már házasok, de szívesen vállalták a felkérést. A menyasszony ruháját a jelen lévő esküvői ruhaszalon biztosította.
Nemsoká elkezdődött a ceremónia. Sok fiatal volt már esküvőn, látott már szertartást, de talán akkor nem is figyelt oda igazán. Itt és most kiváló alkalom adódott, hogy a kedves házasulandók megismerkedjenek a ceremónia menetével.
Az esküvői csók után a vőfély vette át a szót, levezényelt egy tányértörős-söprögetős játékot, valamint a menyasszonyi csokor és a harisnyakötő eldobására is sor került.
Mindezek után a “násznép” visszavonult az étterembe. A Panzió mindenkit vendégül látott egy esküvői estebédre. Minden nagyon finom volt és természetesen torta is volt. A kellemes hangulatú zenei aláfestést a DJ szolgáltatta.
Az egész délutánnak nagyon családias feelingje volt, sok kedves párral beszélgettünk, sokat fotóztunk, nagyon jól éreztük magunkat.
Nagykovácsiban a Teleki-Tisza kastély mutatkozott be mint egy elegáns esküvői helyszín. A legnagyobb különbség Diósjenőhöz képest az volt, hogy itt a termekben kiállítói asztalok voltak kihelyezve és a szolgáltatók – mint az esküvői kiállításokon – beállhattunk a pult mögé, kitehettük szóróanyagainkat. Mi kitettünk két elegáns Antal fotóalbumot. Fehér Bogár Kabriónk az impozáns udvaron parkolt esküvői díszbe burkolózva.
Másik különbség az volt, hogy itt voltak előadások: – ismerkedés az esküvői fotózással, – párterápia az esküvő előtt és után, stb.
A délután folyamán itt is sor került egy ceremóniára. A kastély teraszán, napsütésben mondta ki a két fiatal a “boldogító igent”.
Sok szolgáltatót megismertünk s remélem találkozunk velük közös esküvőkön is, illetve voltak akiket már ismertünk, velük jó volt beszélgetni.
Kövessetek minket ?
Facebook: https://www.facebook.com/Feherlovon
Instagram: https://www.instagram.com/attilaancsinphotography/
Koncertfotózás: https://www.instagram.com/suicidesheepphotography/
Galéria: https://attilaancsin.smugmug.com/