A szituációs lövészetet -ahogy mi fotósok mondjuk-, avagy A kreatív fotózás, mindig egy nagy dilemma a Pároknak. Hiszen többnyire aznapra tudjátok megoldani a sminkest, fodrászt. A ruhát az esetek többségében vissza kell adni hétfőn a szalonnak… Azaz a Nagy Napon fér bele a szűkös menettervbe.
Van benne logika, s minden tervezés ellenére volt már bőven olyan, hogy ezt spontán csináltuk mi is. De ezért is szeretünk bepillantást nyerni -vagy együtt gondolkodni / tervezni a Párral-, az ütemtervbe. Egyszer már az is előfordult, hogy mi magunk raktuk össze a menettervet, ami tényleg jó ha van, iránymutatás a szolgáltatóknak, de akár a vendégeknek is. Mindenképp érdemes összefognunk!
- Nagy Napon
Természetesen nincs azzal baj, ha aznap tartjátok. Ebben az esetben érdemes betervezni a First Look (első pillantás) után. Azt szoktuk javasolni, hogy szánjunk rá egy, másfél órát. Ez az ideális időtartam, lehet több és kevesebb is. Egy biztos, 30 perc alá ne csökkenjen ez az idő, mert akkor már rohanás lehet az egész. Fontos megjegyezni, hogy azért lehetőleg ne délben ejtsük meg, de ezt egy jól megválasztott helyszínnel akár még előnyként is tudjuk alkalmazni.
- Vacsora előtt
Ez nekünk fotósoknak, ugyan szuper is lehet -naplemente, surlófények, kellemes időjárás-, viszont ehhez szükség van egy jó vőfélyre / ceremóniamesterre. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a Pár „eltűnik” akkor a násznép nem találja helyét. Mondhatnám leül a hangulat, céltalanul bolyonganak, vagy rosszabb (jobb?) esetben trollkodnak.
- Pár nappal később
Oké, sok fotós Kolléga most megkövezhet minket, de számtalan előnye lehet, ha nem a menetterv része a kreatív. Első és legfontosabb, túl vagytok a Nagy Eseményen, nincs már meg a stressz. Óhatatlan, hogy egyikőtöket jobban megviseli az esküvő, több hónapos készülődés után egyetlen napon csúcsosodik ki, az amit megterveztetek. Az érzelmek percenként előtörnek, hol mosolyban, nevetésben, hol sírásban vagy akár bosszúságban.
Egy lényeges dolog lehet, hogy így nyertünk egy plusz napot, amin az időjárási körülmények is megfelelőek lehetnek, elrugaszkodhatunk az Esküvő helyszíneitől (vagy annak pár kilométeres körzetétől)
Hátrányát már megemlítettük, sminket – hajat már itt nehezebb megoldani. Illetve természetesen a ruhát is jó lenne visszaadni. Itt jegyezném meg, hogy persze a legtöbb szalon hétfőn várja vissza a ruhát, de ha már a bérlésnél kitértek arra, hogy csak kedden adnátok vissza, szerintem ez nem okozhat többletköltséget. (Jobb esetben a ruhát úgyse azonnal fogják kiadni, hiszen azt mosni, méretre is kell igazítani.)
- Adott napon
Igen, ez a legkényelmesebb, akár hónapokkal később. Ennél a lehetőségnél nagy valószínűséggel az időjárás nem egy befolyásoló tényező (tervezhető pl hóesés), nem a Nagy Naphoz kell alkalmazkodni, lehet esőnap is. Hátrányként említendő, hogy ehhez minden valószínűséggel már saját ruha kell. Ugyanez viszont hatalmas előny is lehet, hiszen ha saját akkor nem kell alkalmazkodni, se az Esküvő napján, se utána (nászút), mindig előkapható a szekrényből.
A másik nagy előnye lehet egy bevállalós Párnál a „trash the dress” azaz amikor „nem kíméljük a ruhát”. Például ilyen lehet egy tengerparti, vízparti, vízesés alatti, füstbombás, festék bombás fotózás. Egy tisztítás után újra új lehet a ruha, de természetesen ezek költségekkel járnak.
- Esküvő előtt
Itthon nem divat, ez főleg hagyományokra visszavezethető (lány kikérés, első pillantás, templomban való első találkozás). Ellenben egyre több a modern esküvő, egyre érdekesebb és kihívásokkal teli megoldásokkal találkozunk, így nem érdemes ezt sem szó nélkül hagyni.
Vírus ide, vírus oda, tavasz van, csicseregnek a madarak, ez a legjobb időpont a jegyesfotózásra. Erről szóló blogunkat itt olvashatjátok: