Hiánypótló Blog

Véget ért idén a szezon, így gőzerővel a képek feldolgozásán vagyunk. Rekord számú esküvőn vagyunk túl, így sok időnk nem volt a weboldalra, de még a Facebook oldalra sem maradt sok 😀 De pótoljuk a lemaradást. Remélem már nagyon várjátok! ?

Idénre már csak a saját projektet, koncerfotózást (www.suicidesheep.hu, s pár kisebb fotózást terveztünk be még. Érdemes követni tehát Facebook oldalunkat.

Megmondom őszintén anno amikor kezdtük, akkor sokan mondták, hogy az 5 év a vízválasztó ebben a szolgáltatásban. „Ha öt évig ugyanazzal a lelkesedéssel viszed, akkor valószínűleg ezt fogod csinálni.” Említette a mesterem. Igen, elég küzdelmes évek voltak ezek, semelyik vállalkozás nem egyszerű, főleg amit inkább a szívünk

 

Immáron viszont 6 éve vagyunk esküvői szolgáltatók. Tavaly az volt a ötletünk, hogy egy Párt elviszünk magunkkal Máltára nyaralni, illetve fotózni. Ezt idén szeretnénk megvalósítani, azaz kisorsolni! Így legyetek résen, mert a Facebook oldalunkon mutatjuk, mit is kell érte tennetek ?

Legyen egy közös nyaralásunk, fotózásunk a szerelem szigetén! ?


Szeretjük a munkánk!

Több, mint 5 éve képviseljük a FehérLovOn esküvői fotózsurnalisztika csapatát, s az elmúlt egy év során soha jobban nem hiányzott a fotózás öröme, mint most év elején.

Rájöttünk nagyon is társasági emberek vagyunk mi is, most érezzük igazán mennyire Hiányoztok!

Barátaink a tanúink, hogy eseményekből eddig sem volt hiány. Minden évben legalább egy nagyobb találkozót tartottunk, ha nem 20-at.

Klasszikusan az év elejét főleg jegyesfotózásokkal, kreatívokkal töltjük,

projekteket valósítunk meg

vagy koncertfotózunk. (Ezt főleg már a Suicidesheep Photography álnéven tennénk 😀 , de a vírus egy kicsit ezt a projektet is elmosta.)

Ezek viszont az elmúlt egy évből borzasztóan hiányoztak. Nagyon optimistán nézünk a 2021 évre. Pont ezért már beoltottuk magunkat, ezzel is közelebb érezvén ahhoz magunkat, hogy találkozzunk Veletek!

 

És végül, de nem utolsó sorban, nagy örömünk, hogy családunk új taggal bővül, Annát júliusra várjuk. Számunkra a 2021 év már biztosan nagyszerű lesz. Számtalan sok kalandot, fotózást, örömet szeretnénk megosztani Veletek!

 

Találkozzunk az esküvőkön, és a 2021-es Őszi CEWESEn! Igen ott leszünk! ?


Egy kép attól örök, ha örökre meg is marad

Mindig hatalmas öröm, ha tudunk Nektek, azaz a Pároknak segíteni. Minap ezt történt velünk! De nem szaladok még előre!

Emberemlékezet óta fotózok, s mondhatom, hogy most már régóta fotózunk így többes számban is. Amióta csak elkezdtük együtt, hatalmas hangsúlyt fektetünk, hogy a képek megmaradjanak tényleg az örökkévalóságnak. Gyakorlatilag minden Mesterem kihangsúlyozta ennek fontosságát, s lehet a számítástechnikai múlt miatt, de a felhőn kívül dupla mentésünk van minden egyes képről.

Azaz nemcsak két tárhely szolgáltatónál van előfizetésünk, amiből az egyiket használjuk csak fotók átadására (teljes anyagok 60-80Gb között vannak!). Ezenkívül fizikálisan két különböző merevlemezen tároljuk a képeket, az összes módosítással együtt, immáron 6 éve.

A konkrét fotókat nem tudom megmutatni Nektek, ami a blog írására ösztökélt, de a napokban megkeresett egy kedves volt Menyasszonyunk, egy esemény miatt szerették volna keretbe tenni egyik fotójukat az esküvőjükről. Ezt sikerült viszonylag gyorsan orvosolni, hiszen az online felületen, ahol átadjuk az anyagok -kis egyeztetéssel- egyből át is adtuk újra 🙂


Jegyesfotózás 3

Szituációs lövészet! Öt tapasztalati tényező, amit jó ha tudtok

A szituációs lövészetet -ahogy mi fotósok mondjuk-, avagy A kreatív fotózás, mindig egy nagy dilemma a Pároknak. Hiszen többnyire aznapra tudjátok megoldani a sminkest, fodrászt. A ruhát az esetek többségében vissza kell adni hétfőn a szalonnak… Azaz a Nagy Napon fér bele a szűkös menettervbe.

Van benne logika, s minden tervezés ellenére volt már bőven olyan, hogy ezt spontán csináltuk mi is. De ezért is szeretünk bepillantást nyerni -vagy együtt gondolkodni / tervezni a Párral-, az ütemtervbe. Egyszer már az is előfordult, hogy mi magunk raktuk össze a menettervet, ami tényleg jó ha van, iránymutatás a szolgáltatóknak, de akár a vendégeknek is. Mindenképp érdemes összefognunk!

 

  1. Nagy Napon

Természetesen nincs azzal baj, ha aznap tartjátok. Ebben az esetben érdemes betervezni a First Look (első pillantás) után. Azt szoktuk javasolni, hogy szánjunk rá egy, másfél órát. Ez az ideális időtartam, lehet több és kevesebb is. Egy biztos, 30 perc alá ne csökkenjen ez az idő, mert akkor már rohanás lehet az egész. Fontos megjegyezni, hogy azért lehetőleg ne délben ejtsük meg, de ezt egy jól megválasztott helyszínnel akár még előnyként is tudjuk alkalmazni.

 

  1. Vacsora előtt

Ez nekünk fotósoknak, ugyan szuper is lehet -naplemente, surlófények, kellemes időjárás-, viszont ehhez szükség van egy jó vőfélyre / ceremóniamesterre. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a Pár „eltűnik” akkor a násznép nem találja helyét. Mondhatnám leül a hangulat, céltalanul bolyonganak, vagy rosszabb (jobb?) esetben trollkodnak.

 

  1. Pár nappal később

Oké, sok fotós Kolléga most megkövezhet minket, de számtalan előnye lehet, ha nem a menetterv része a kreatív. Első és legfontosabb, túl vagytok a Nagy Eseményen, nincs már meg a stressz. Óhatatlan, hogy egyikőtöket jobban megviseli az esküvő, több hónapos készülődés után egyetlen napon csúcsosodik ki, az amit megterveztetek. Az érzelmek percenként előtörnek, hol mosolyban, nevetésben, hol sírásban vagy akár bosszúságban.

Egy lényeges dolog lehet, hogy így nyertünk egy plusz napot, amin az időjárási körülmények is megfelelőek lehetnek, elrugaszkodhatunk az Esküvő helyszíneitől (vagy annak pár kilométeres körzetétől)

 

Hátrányát már megemlítettük, sminket – hajat már itt nehezebb megoldani. Illetve természetesen a ruhát is jó lenne visszaadni. Itt jegyezném meg, hogy persze a legtöbb szalon hétfőn várja vissza a ruhát, de ha már a bérlésnél kitértek arra, hogy csak kedden adnátok vissza, szerintem ez nem okozhat többletköltséget. (Jobb esetben a ruhát úgyse azonnal fogják kiadni, hiszen azt mosni, méretre is kell igazítani.)

 

  1. Adott napon

Igen, ez a legkényelmesebb, akár hónapokkal később. Ennél a lehetőségnél nagy valószínűséggel az időjárás nem egy befolyásoló tényező (tervezhető pl hóesés), nem a Nagy Naphoz kell alkalmazkodni, lehet esőnap is. Hátrányként említendő, hogy ehhez minden valószínűséggel már saját ruha kell. Ugyanez viszont hatalmas előny is lehet, hiszen ha saját akkor nem kell alkalmazkodni, se az Esküvő napján, se utána (nászút), mindig előkapható a szekrényből.

 

A másik nagy előnye lehet egy bevállalós Párnál a „trash the dress” azaz amikor „nem kíméljük a ruhát”. Például ilyen lehet egy tengerparti, vízparti, vízesés alatti, füstbombás, festék bombás fotózás. Egy tisztítás után újra új lehet a ruha, de természetesen ezek költségekkel járnak.

 

  1. Esküvő előtt

Itthon nem divat, ez főleg hagyományokra visszavezethető (lány kikérés, első pillantás, templomban való első találkozás). Ellenben egyre több a modern esküvő, egyre érdekesebb és kihívásokkal teli megoldásokkal találkozunk, így nem érdemes ezt sem szó nélkül hagyni.

 

Vírus ide, vírus oda, tavasz van, csicseregnek a madarak, ez a legjobb időpont a jegyesfotózásra. Erről szóló blogunkat itt olvashatjátok:

4 tipp, hogy mit viselj a jegyesfotózáson


Mindent a felszerelésünkről. Amire büszkék vagyunk!

Az elmúlt egy év mindenkinek nagyon nehéz volt, sok Kollégától hallottam, hogy most főleg tanulásra, fejlődésre összpontosít vagy a weboldalát frissíti, újítja. Ebből mi sem maradtunk ki, hiszen minden nehézség ellenére új weboldallal jelentkeztünk még szeptemberben. Meg persze rengetek könyvet olvastam ki, s igyekeztük gyakorlatba is helyezni.

Íme a gépparkunk jelenleg

3db Canon Mark IV adja a gerincét a felszerelésnek. 1db Yashica Mat-124G Középforátumú filmes géppel készítünk Vintage jellegű képeket

2db vaku Canon Speedlite 600EX II-RT
4db vaku Godox V860IIC
1db vaku Godox V1
2db markolat Vertax Pixel 2db akku tartó,

gyorscseretalp

1db fénykard Yongnuo YN360II RGB, 3200k-5600K
4db fényformáló Magmod Kit
5db akku Canon LP-E6 1865mAh
9db akku Jupio LP-E6N 2000mAh
21db Memória kártya Sandisk Kapacitás: <688Gb
 

Objektív

Sigma 50mm 1.4
Objektív Tamron 70-200mm G2 2.8
Objektív Sigma 20mm 1.4
Objektív Sigma 14mm 1.8
Objektív Sigma 85mm 1.8
Objektív Canon 50mm 1.2
Objektív Canon 85mm IS 1.4
Objektív Canon 24-70mm II 2.8
Objektív Sigma 24-70mm 2.8
Objektív Helios 44mm
Makró gyűrű Canon 12mm
Makró gyűrű Canon 24mm
Sigma USB dokkoló objektívek paraméter állítása
Tamron Tap in konzol objektívek paraméter állítása
Szűrő Tianya ND8 átmenetes
Szűrő Tianya ND8 átmenetes
Szűrő Tianya ND4
Szűrő Tianya ND4
Szűrő Tianya ND4-400 állítható
Szűrő Hoya R72 Infravörös szűrő infra
Szűrő Hoya UV 67mm
Szűrő Hoya UV 58mm
Szűrő Hoya UV 77mm
Szűrő Hoya UV 82mm
Szűrő B+W UV 77mm
1db Állvány Manfrotto MK190GOA4TB-3W 190go! 4 szekciós alumínium állvány 3 utas fejjel
1db Állvány Sirui P-204S alumínium monopod
1db Állvány fej Sirui G-20X gömbfej fej
2db Állvány Quadralite háttértartó Manfrotto keresztrúd
4db Állvány Walimex WT-806 Vaku tartó állvány
Fotófeldolgozó Loupdeck
1db távkioldó Canon ST-E3-RT transmitter rádiós
1db távkioldó Meike MK-DC1-C3 vezetékes Mark III / IV
2db távkioldó Godox Xpro-C
Softbox Polaroid
Softbox Lastolite Ezybox Speed-Lite 2
Pánt Rollei Camera Strap Double
Pánt Case Logic DCS-101 SLR
Táska Lowepro Pro Roller X300 AW
Táska Vanguard Alta Sky 53
Zene JBL Extreme fekete
Zene JBL Charge 4 fehér
Programok
Fundy Designer
Portrait Pro 17
Lenstag Pro
Vimeo Plus
Smug Mug
PlanOly
Animoto
Pixieset
Domain nevek
Ininet tárhely
Adobe
Ms Office
Luminar 4

Tavaly a fényformálókra helyeztem a hangsúlyt a fejlesztésekben, Idén a MILC ami már alapnak kezd számítani minden felszerelésben, így ez a mi fejlődési irányunk is. Ettől függetlenül a fény precíz irányítása továbbra is fontos, így ebben is várható fejlesztés idén.

Bár nem a felszerelés része, de a Bogárról se feledkezzünk meg! 🙂


Hogyan keressetek fotós Kollégát

Régóta érlelődik bennem ez a blog, de nálam sokkal okosabb Kollégák már annyiszor megírták, így mindig elhessegettem. Viszont nem olyan rég egy árajánlatnál ömleni kezdtek belőlem a gondolatok. Egy fontos tényezőről, szerintem még mindig kevesen írtak. Azaz neki veselkedtem, hogy azt bővebben kifejtsem. Kezdjük az elejéről 🙂

Egyrészt le kell szögeznem nagyon sok nagyszerű Kollégát ismerünk. A minőség véleményem szerint a belépő szint. Tudom nagyon változó a fejekben, hogy ki mit ért jó képen.

Itt csak az a fontos, hogy a Fotós képeit nézegetve ragadjon meg valami. Érezzétek, hogy ez a képi világ tetszik. Érintsenek meg a képek, váltson ki érzelmeket a fotó.

Ha ez megvan, akkor érdemes beszélni vele élőben. Legegyszerűbb, ha pár kérdéssel készülve felhívjátok, érdeklődtök. Például: „Szabad-e még az időpont?” 🙂

Sok fotós ezek után úgyis egy nagyobb beszélgetésre invitál. Egyrészt, hogy alap információkat tudjon meg, másrészt, hogy megismerjen Titeket. Ezek mentén már kialakul Bennetek, hogy ez a Kolléga ki is valójában. Én elhiszem, hogy sok embernek miért is lennénk mi szimpatikusak, de enélkül nehezen derül ki. S nagyban segítheti a döntést is.

Hiszem és hitemmé is vált, hogy ez nagyban megkönnyíti a jó képek készítését a Nagy Napon. Minél jobban megismerünk Titeket, annál jobban megérezzük, hol kell lennünk aznap, mit kell „elkapnunk”, mire figyeljünk és még sorolhatnám. Ha esküvő szervezőtök lenne, neki is ugyanezt mondanám, pusztán azért ne válasszon egy Pár minket, mert tetszenek a képeink. Az esküvőszervezőnek egyik feladata, megtalálni a személyetekhez illő fotóst.

Azaz a „kémia” nagyon fontos egy Nagy Napon. Legegyszerűbben, akárkit nem hívtok meg az esküvőtökre, hanem okkal válogatjátok ki, ki is legyen ott a rokonságból, barátokból. Miért pont a Fotóssal ne gondolnátok ugyanezt?

Ezeken kívül ugyancsak szempont lehet, maga az ügyfélkezelés. Érződik-e emailjéből/válaszaiból, hogy fontosak vagytok neki, élvezettel teszi, amit csinál, nemcsak egy munka, egy újabb esküvő, újabb feldolgozandó anyag érzés árad belőle. Ha valaki lelkes, az azonnal kiderül.

Tőlünk már nem egyszer kérték, hogy meséljünk bővebben arról, hogy mivel fotózunk. Kaptam már eléggé technikai jellegű kérdést (például napnyugta utáni szabadtéri szertartásról). Azaz a felszerelése a fotósnak. S melyik fotós nem szeretne beszélni a felszereléséről? (Amire olykor annyira büszkék is. 🙂 ) Mi évről évre blogolunk erről, hamarosan frissíteni is fogjuk ezt, mert mi is minden évben fejlesztünk. Vírus ide vagy oda fejlődni kell!

Blogunk itt található:

The wedding Equipment – azaz a felszerelés 3.1416

 

Ami még fontos lehet, az a jegyesfotózás. Erről már írtunk külön bejegyzést, így most nem térnék ki rá bővebben.

A lényeg, hogy itt már munka közben ismeritek meg a Szakmabélit, esetleg már a leendő Fotósotokat.

Blogunk itt található:

4 tipp, hogy mit viselj a jegyesfotózáson

S elérkeztem a legfontosabb tényezőhöz. A bizalomhoz.

Egy esküvő nem ismétlődik meg a fotós kedvéért. A jegyespároknak meg kell bízniuk a fotósban. Ezt a bizalmat pedig ki kell érdemelnie a fotósnak.

Számunkra tényleg az a fontos, hogy megtaláljátok a megfelelőt Kollégát! 🙂

Esküvői fotós


fun wedding

Boldog Új Évet Kívánunk! B.Ú.É.K. 2021

Elmondható, hogy mindenki számára nehéz évet zárunk, s szerintem mindannyian úgy vagyunk, hogy örülünk neki, hogy vége lesz! Ettől függetlenül, egész életemben azt éreztem, hogy félig tele van a pohár, szóval nem is tudunk máshogy búcsúzni ettől az évtől, mint hogy:

#F*ck_Covid19!

Szerencsések vagyunk viszont, mert ebben a sötét évben is rengeteg esküvőn voltunk ott. Oké, szinte 4 hónapra korlátozódott mind, de akkor is szuper Párokat, embereket, Kollégákat ismertünk meg!

Hihetetlennek látszik, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét. A Facebook oldalunkon lassan de biztosan 1500 követőnket köszönhetjük, számunkra ez is mérföldkő. Igyekszünk majd 2021-ben több bepillantást engedni a kulisszák mögé 🙂

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Külön öröm, hogy sok Pár akiket az évek során megismertünk, gyermek vár illetve a baba már meg is született több helyen.

Örömmel várjuk a fejleményeket, s természetesen mindenkinek kitarást, keressetek bátran minket 2021-ben is! ?

De most bulizzunk!

Boldog Új Évet Kívánunk!

Anett&Attila&Bence


Esküvő a vírus idején

Esküvő a Covid-járvány idején

 

A koronavírus járvány a 2020. évi esküvői szezon egyik legmeghatározóbb tényezője mind a szolgáltatók, mind a jegyespárok körében.

Márciusban aggodalmas telefonhívásokkal kezdődött a szezon. Minden kedves jegyespárunkat igyekeztünk megnyugtatni, és biztosítani őket rugalmasságunkról. Azt javasoltuk, hogy új időpontnak válasszanak pénteki, vagy vasárnapi napot, így csökkenthető a dátum ütközés. Végül több tavaszi esküvő elhalasztásra került nyárra, őszre, illetve akadtak olyanok is melyeknek dátumát 2021-re tették át.

A csendes-karantén időszak elteltével alig vártuk a szezonnyitó első nyári esküvőt.

Vikiék az eredeti júniusi dátumon megtartották a polgári ceremóniát, az esküvő többi részét pedig átszervezték egy októberi szombati napra. Maszkban, szűk családi körben – tanukkal és örömszülőkkel – zajlott a szertartás.

Beának és Marcinak az anyakönyvvezető hölgy a Nagy Napjukon szólt, hogy a fotós nem mehet be a házasságkötő terembe. Habár a polgári szertartást nem tudtuk megörökíteni, gondoskodni tudtunk róla, hogy emlékük mégis legyen arról a kedves-szerelmes napról.

Ősszel mindkét párral újra találkoztunk. Akkor már házastársként tartották meg a lagzit templomi szertartással és vacsorás bulival. Izgalom még akkor is akadt bőven, ugyanis a pandémia nem múlt el, a külföldről várt rokonok közül sokan lemondták, de a hazai barátok sem jöttek el teljes létszámban. – Számolt be csalódottan az ifjú pár.

Esetük nem volt egyedi, sorra hallottuk a menyasszonyoktól, hogy háromnegyed házzal fogják tartani a lakodalmat. Szerencsére a boldogság mindent felülmúlt és mindegyik esküvőnkön győzött az Igaz Szerelem.

Habár a jól megtervezett szezon teljesen felborult, az időpontok feltorlódtak, besűrűsödtek az átdolgozott éjszakák, mégis kijelenthetjük, hogy szenvedélyesen végigtoltuk a szekeret, együtt örültünk, együtt izgultunk a párjainkkal.


Jegyesfotózás

4 tipp, hogy mit viselj a jegyesfotózáson

Fontosnak tartjuk, hogy a Nagy Nap fotózása előtt tartsunk egy kis 1-2 órás jegyesfotózást. Ennek alkalmával összeszokunk, megismerjük viszonyotokat a kamerával, bátorítunk és ellazítunk Benneteket. Így az esküvőn már profi csapat leszünk Veletek.
Mindenekelőtt a stílusodnak megfelelő öltözéket válassz. Olyat, amiben jól érzed magad, amiben Te, Te vagy és párod is önmagát tudja adni.
Sportos elegáns, avagy farmer és fehér/fekete (vagy színes) blúz/ing/póló. Bátran dobd fel egy különleges kiegészítővel: övvel, cipővel, ékszerekkel.
A nyári miniruha az örök klasszikus. Kis csipkés, pörgős-fodros, vagy éppen passzos nyári ruhában igazán csinos leszel.

Jegyesfotózás
Tüll szoknya. Ha a tüllszoknyád a szekrényben szomorkodik, mert még nem találtál alkalmat amire felvehetnéd, hát eljött a ideje, hogy elővedd. Ha nincs még tüllszoknyád de mindig is szerettél volna egyet, itt a megfelelő pillanat a vásárlásra.
Macerás az átöltözés, de ha nem tudsz választani, inkább hozz magaddal több szettet, s bátran próbáld ki magad mindegyikben.
Ami még fontos, hogy olyan helyszínt válasszatok, ami közel áll Hozzátok. Ezután nincs más hátra, mint hogy szeressétek egymást és ezt a fotókon is merjétek megmutatni.

Jegyesfotózás

5 tipp igazán érzelmes fotókhoz >


Esküvői fotózás

5 tipp az igazán érzelmes fotókhoz

  1. Szeressétek egymást, és ezt merjétek megmutatni a fotózás alkalmával. A beállított kreatív képek szépek, de azok lesznek az igazán érzelemdúsak, amikor magatoktól ölelitek meg egymást, amikor nem vezényszóra csattannak a puszik, amikor az érintés nem mesterkélt, hanem szívből jövő. Néha kész rohanás a Nagy Nap, de a polgári és a templomi szertartás alkalmával lehetőségetek van csak Egymásra koncentrálni. Higgyétek el, ott és akkor nem létezik majd senki és semmi, kizárjátok a külvilágot és egymás szemében látni fogjátok a csillogást.
  2. Ha szégyenlősök vagytok nem baj, majd mi előnyt kovácsolunk belőle. Nem kell megijedni, ha elsőre nem megy. Amikor úgy érzitek pózolni kell, hát nem kell. Mi azt szoktuk tanácsolni, hogy bújjatok bátran egymás karjaiba, sétáljatok egy kicsit tőlünk távolabb. Segítünk feloldani Benneteket. Ez kölcsönösen fontos, hiszen Ti pedig feloldotok bennünket.
  3. Legyetek természetesek, adjátok Magatokat. Beszélgessetek kötetlenül, ha jól esik bohóckodjatok. Szoktunk segíteni apró utasításokkal, de rögtön látszik ha egy mozdulat idegen Nektek. Olyankor ezt elengedjük, és más irányba megyünk. Fontosnak tartjuk, hogy megismerjük a Jegyespárt, ne idegenként találkozzunk, és olyan helyre menjünk fotózni aminek a stílusa közel áll hozzájuk.
  4. Készítsétek fel a meghívottakat, hogy lesz fotós és fotózni fog J.  Míg a szertartások alatt a felétek érzett érzelmek törnek felszínre, addig a lagzi folyamán a párok esetében nagyon szépen megmutatkoznak az együtt töltött romantikus nap érzelmei. Összekacagások, ölelkezések, lopott csókok, kézen fogva sétálás, gyermek-szülő babusgatások. Sokan viszont azonnal szétrebbennek amint fotóst és fényképezőgépet látnak. A Nagy Nap története akkor lesz teljes, ha a Násznép boldogságát is fülön csípjük.
  5. A gyerekek és a nagyszülők „előnyben” vannak. Az ő szemükben minden érzelem máshogyan csillog. A szeretet az öröm az aggódás, a büszkeség a nagyszülők szemében.  Az érdeklődés, unalom, vágyakozás, csodálat a kicsik szemében.